Litván lányok luton

Litván lányok luton Itt már az egész cukrászrészleg az ő neve alatt van, ő rakta össze a teljes desszertmenüt, ő tárgyal a beszerzőkkel, kiszámolja, hogy mennyiért kell eladni a süteményt, mennyi lesz rajta a profit, hogyan fog kinézni a tálalás, és ő válogatta össze a személyzetet is. Linkek és a Chopin-Varsó Modlin-Varsó. Körbenéztünk a parton, de nem voltak sehol. Lehet, hogy engem túlságosan könnyű boldoggá tenni ilyen dolgokkal, de már ekkor úgy gondoltam, hogy Litvánia nem volt rossz választás.

  • Mi az állampolgárságom:
  • Osztrák
  • Szivárványhártyám színe:
  • Lágy mogyoróbarna szemek
  • Nemem:
  • Figura jellemzői :
  • Az alakom eléggé túlsúlyos

Reggeli után összepakoltunk, s hogy ne kellejen egész nap cipelni az összes cuccunkat, megkértem a kedves recepcióslányt, hadd hagyjuk a táskánkat itt estig. Zsuzsi apja szimpatikus, de ugyanakkor rendkívül szigorú tekintetű férfi volt.

Ezt még mielőtt konstatálhattam volna magamban, Zsuzsi kifejezésre is juttatta némi kuncogás kíséretében. Ezek a taxibuszok meghatározott útvonalon közlekednek, de azon belül akárhol leintheted vagy kiszállhatsz. Míg a Királyi Palotát hívják Alsóvár nak is, a Felsővár a vilniusi vár egyetlen megmaradt darabja — a bástya — a Katedrális mögötti hegyen állt.

A különbség igazából a túró minőségében és állagában van, míg a magyar túró rudiban inkább szárazabb a túró, a litvánban krémesebb egy kicsit. Ekkor haladtunk el mellette, jól meg is néztem magamnak ezt a szimpatikus nénit, amikor visszafordulva láttam, hogy egy 0,50 Lt-os érme van a földön.

Így utólag nem bánom, hogy így alakult, mert különben nem tudtam volna megtapasztalni egyetemi pályafutásom alatt azt, hogy milyen érzés 30 órán keresztül — szó szerint — folyamatosan házi dolgozatot írni.

Nagyon szereti Litvániát, büszke arra, hogy litván. Pár perccel később láttam, hogy ők is arra jöttek gyalog, és még akkor is mutogatták az irányt, nehogy eltévesszük.

Nem is volt gond, mert Zsuzsi és a barátja előbb SMS-ben, majd telefonon később pedig a hostelben skype-on éltek lelki életet. Elsétáltunk egészen az ortodox templomig a templom melletti téren volt egészen rémisztő ragyásbőrű krisztuspózban álló szobor, ami egy litván diáknak állított emléket, aki ban a szovjet hatalom elleni tiltakozásul felgyújtotta magát.

A híd túloldalán pedig a szárazföldre lámpással kimászó csuklyás Halál szobrával lehetett fotózkodni. A belépő csak 2 Lt volt.

Megörültem neki, felvettem, zsebre raktam, de ekkor már rögtön az a kényelmetlen érzés fogott el, hogy de hülye vagyok, nem kellett volna fölvennem, meg kellett volna hagynom a néninek.

Annak ellenére, hogy egyiket sem szeretem a tojást néha megeszem, de a másik kettőt sohaés egyáltalán nem voltam éhes, igyekeztem a lehető legnagyobb természetességgel nekilátni.

Hogyan lehet eljutni a Gdansk: a Gdanski Lech Walesa repülőtérre és a belváros közötti kapcsolatok - Alapvető tipp, szerzés Gdansk, és hogyan lehet eljutni a központ Litván lányok luton, Gdansk Lech Walesa repülőtérre.

Mivel Zsuzsi már korábban jelezte, hogy nem kér belőle, egyedül inni pedig az alkoholizmus első jele, gondoltam itt az ideje, hogy társaságot gyűjtsek eme nemes italhoz.

Ahogy kiléptünk a terminálból, azonnal szemet szúrtak a reptéri shuttle buszjáratok, melyek Bergamo-ba, Milánóba és más közelebbi észak-olasz városba mennek. Már nem egy volt a számomra teljesen ismeretlen európai országok közül, hanem már tudtam a három fő városát, megismertem a zászlóját, földrajzi helyét és pár nevezetességet, amelyek a legjobban megmaradtak az emlékezetemben.

Már bent voltunk a városban és álltunk egy piroslámpánál, amikor Zsuzsi hirtelen megkérdezte, hogy ez véletlenül éppen az a hely, ahol be kell fordulni Violeta utcájába? Miután lepakoltunk, bementünk a városba sétálni egyet.

Vele majdnem 2 órát beszélgettem ott a konyhaasztalnál, majd felvetettem, hogy szeretné-e megkóstolni a — Violetától kapott — litván röviditalt. Közben észrevettük, hogy kicsivel odébb valamilyen tüntetés van kibontakozóban. Miért éppen Litvánia? Láttuk ezen kívül az Óramúzeum ot, a Posta gyönyörű téglaépületét, a Klaipėdos Univesitatas Menu Fakultetas -át ami el sem tudom képzelni, milyen tanszéket takarhat :majd a belvárosban végignéztük a Turgaus gatvė -n vásáros sátrakat.

Zsuzsi leült kivenni a kontaktlencséjét az egyik padra, ezalatt én kimentem a Neris Kaunas két folyója közül az egyik partjára fotózni.

Mi jó néhánnyal együtt pózoltunk, fotózkodtunk, hülyéskedtünk — de szerintem nem mi voltuk az egyetlenek.

Legnagyobb meglepetésemre nem mondott azonnal nemet, s ez nem várt reménnyel kecsegtetett. Meséltem is neki, hogy tudja-e milyen gyógyszer van itt az asztalán és hogy ezt mire használják. A Keresztek Hegyének se híre, se hamva, egyedül egy tehenét fejő nőt látni a mező közepén.

Ezzel az érzéssel tökéletesen sikerült magam megnyugtatni, olyannyira, hogy mire beköszöntött a december, még azt is sikerült elfelejtenem, hogy van egy ilyen tárgyam. Harmadéven volt egy választható tárgyam az egyetemen EU regionális politikájaamelynek a keretében egy dolgozatot kellett írnunk egy ország vagy térség regionális politikájáról, gazdasági, társadalmi helyzetéről és látnivalóiról.

Végül némi trolizás és sétálás után elkeveredtünk a Vilniaus gatvė -hoz, ami Kaunas óvárosán átvezető szép, macskaköves sétálóutca. Az még ugye nem EU tag?

Šiauliai-tól kb. Teltek-múltak a percek, akárhogy is figyeltünk, senki sem tűnt fel az utcán, ezért inkább felhívtam. Ha nem ismerném Zsuzsit már olyan régóta, el se hinném, hogy milyen dilis a szó jó értelmében :amikor szerelmes.

A főtér után már csak gyakorlatilag a kaunasi Vár volt hátra, mint látványosság, hála égnek, csak két utcára volt a tértől.

Nekem rögtön az jutott eszembe, mekkora poén lenne ruhástul beleugrani, vagy legalább alsógatyában. Különleges pillanat volt, olyan, amit igazából csak az ért meg, aki szeretett már bele egy helybe pusztán egy képen látva, és addig nem nyughatott, amíg el nem ment oda, hogy a saját szemével láthassa.

A keresztúton elindultunk a főúttal merőlegesen, abba az irányba, amerre a tábla jelezte a Keresztek Hegyét.

Bár lehet, hogy ez csak nekem tűnt elsőre kissé bizarrnak…. Végül elértünk a Katedros aikšė -ra, azaz a Katedrális előtti térre, ahonnan az Óváros kezdődött. Nappali időben lehetett leginkább látni, hogy alapvetően Violeta lakása a munkás-lakótelepi városrészben van.

Felvázoltam a lehetséges repülési kombinációkat Litvániába, melyek szerint:. Az Óvárost végül a Hajnal Kapuján Aušros vartai hagytuk el, amely nemcsak átjáró a régi és új városrész között, de amolyan kegyhelyként is funkcionál, Szűz Máriával, kereszttel és orgonával.

A Vilnius-Klaipeda expressz vonat, mivel mentünk szebb és kényelmesebb volt bármely hazai InterCity-nél. A két kompterminál régi és új közül sikerült a messzebbiket megcélozni, s amikor már rég kiértünk a szép belvárosból és 20 perce ipari telep mellett sétáltunk, akkor be kellett látnom, hogy ez nem volt részemről egy díjnyertes ötlet.

Innen a vasúti pályaudvar felé vettük az irányt, mert onnan készültünk a következő úticélunkra, Trakai -ra. Fel is szálltunk rá, hazamentünk, otthon pedig Violeta már vacsorával várt minket. Elindultunk, bár maga a környék — a sínek melletti elhagyatott gyárrész — a legkevésbé sem volt bizalomgerjesztő.

Végül ha már egy bevásárlóközpontot sodort elénk az élet, bementünk pisilni és vizet venni. Hát Litvánia lett. A sofőr rendes volt, hogy szólt nekünk, mert nem jöttünk volna rá, hogy itt kellene leszállni.

No, de ugorjunk csak vissza a kezdetekhez! A leves különösen furcsán nézett ki, sűrű ciklámen színével, uborka és főtt tojásdarabokkal és kaporral.

Kedves kezdeményezés, legalábbis szerintem. Gondoltam megviccelem és úgy teszek, mintha eleveznék, de nem dőlt be a trükknek. Ez az én véleményem, nekem ezt adta a hely, s úgy gondolom, aki Litvániában jár, legyen vallásos vagy nem vallásos, nem szabad ezt kihagynia, mert mindenki más mondanivalót találhat benne.

Ennek a szobornak az a története, hogy az egykor Klaipėdában született, német költő Simon Dach beleszeretett egy Ann nevű leányba, aki már el volt jegyezve egy másik férfihoz. Pfff…magas szteroidtartalmú rohamoldót egy kis köhögésre…megnézném magamnak, melyik hülye pulmonológus írta ezt fel.

A Kutya, egy dobermann házfalból kinéző bronzszobra a Turgaus tér egyik sárga házának oldalában, s az Óváros Őrének nevezte el az a cég egy biciklikölcsönzőamely kiállította. Már jó néhány megállót elhagytunk csak nem jött ismerős rész, úgyhogy leszálltuk.

Ez volt az a nap, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ennek az amúgy min. A színház előtti tér egyébként önmagában is nagyon szép: a felújított színház, a fabetétes kereskedőházak mellett itt van Ännchen von Tharau szobra. Végül lejutottunk arra a sugárútra, ami összeköti a vasút pályaudvart a siklóval.

Annyi szép dolog volt még Vilniusban, felsorolni is nehéz.

Az ár Arra álmomban sem gondoltam volna, hogy olyan szinten nem lesz érdeklődés, mint ahogy azt az elején már kifejtettem. A vonaljegyet az újságosbódéban megvéve, mindössze 1 Lt-t fizettem, a sofőrtől 0,25 Lt-szal drágábban lehetett volna venni.

Bár Koppenhágát terveztük január óta, gondoltam felhívom és megkérdezem, hogy mit szólna, ha Koppenhága helyett inkább Litvániába mennénk. Levettem az ingemet, a vászon rövidnadrágomat a zoknim már rég a csónak közepén lévő centi sáros vízben úszottkértem Zsuzsit, hogy üljön át a csónak túlsó felére, ellensúlynak és…LOCCS!!!

Linas sokat mesélt Litvániáról, de amit mindig is csodáltam benne, hogy olyan szeretettel beszélt mindig a hazájáról. Hazaértünk, Zsuzsi leült skype-olni Gyulával, én meg gondoltam, élek egy kis társasági életet.

Kiszálltunk, ő elhajtott, az eső szakad…ekkor jöttünk rá, hogy ez még sem az a kereszteződés. A reptérről a es reptéri busz megy a belvárosba, az út kb. Másnap bőségesen bereggeliztünk, majd a közeli megállóból induló trolival bementünk a belvárosba. Tény, hogy a vonat nem a legkényelmesebb és végképp nem a leggyorsabb, amivel eddig utaztam, de a tisztasága számomra kellemes meglepetés volt.

Hááát…tudod…biztos érdekes lehet, csak hát éppen akkor nem fogok ráérni!

Ám egészen eddig nem is gondoltam arra, hogy nyugodtan lehetne a fapados járatokat kombinálni is! Megkóstoltuk az italt is, a csokit is, beszélgettünk még egy jó ideig, majd aludni tértünk. Megköszöntem a segítségét, majd elindultunk, de egyre sietősebb tempóban. Az első érdekes látnivalót a város legnagyobb parkjában található szoborpark hozta, ahol vagy szobor volt kiállítva.

Linast mindig is szimpatikus embernek tartottam, és ez a szimpátia átragadt az én elmémben az országra is. Látható, ha már átszállásos utazásban is gondolkodunk, nem is olyan lehetetlen eljutni Litvániába. Az egész város tiszta, rendezett, valahogyan szeretnivaló.

A Városházától balra egy feltűnő, rózsaszín-barack színű barokk templom Šv Kazimiero bažnyčia állt, amiről kiderült, hogy a szovjet időkben, és között az Ateizmus Múzeumaként funkcionált.

Végül kb. Találtunk is a buszpályaudvar mellett a vonatot ugyanis lekéstükígy ott helyben nemcsak a képeslapot tudta feladni, de WC-re is el tudott menni, sőt a buszra sem kellett sokat várni.

A busz visszavitt minket a Šiauliai-be — ugyanaz volt a sofőrünk, aki odafelé, s amikor felszálltunk, széles mosollyal fogadott miket. Nagyon jó választás volt, mert alig volt 1,5 Lt-szal drágább, mint a buszjegy, viszont gyorsan megtette az amúgy nagy távot.

Szombatról vasárnapra virradóra még tudtam aludni, de vasárnap már elfogott pánik, hogy nem leszek kész, így komolyan csak enni, WC-zni álltam fel a gép mellől. Feltétlenül megérte felmenni a Felsővárba, mivel a bástya tetejéről be lehetett látni egész Vilniust.

A víz rendkívül kellemes volt, úsztam vagy 10 percet, majd megpróbáltam úgy visszamászni a csónakba, hogy közben nem csúszik le a bordó, rövidszárú boxeralsóm. Az amszterdami félév során ismerkedtem és barátkoztam össze egy litván sráccal, Linas-szal, aki előtt villoghattam a tudásommal.

A Wizz Air járatunk pontban reggel 6 órakor indult, s kb. Indulás előtti este még átjött hozzám, megbizonyosodni, hogy semmit sem hagy otthon, illetve megmutatni, milyen akkurátusan hajtogatta, befőttesgumizta össze a ruháit, melyek kényelmesen figyeltek egy, az enyémnél legalább egy mérettel kisebb hátizsákból.

Az egyik téren leültünk a padra pihenni egy kicsit, és figyeltük az olasz bácsikákat, ahogy egy csoportba összeverődve diskurálnak, különösen, ha egy csinos nő haladt el mellettük. Utóbbi egy hegyen van ahova egy siklószerű felvonó visz fel.

Legyen Litvánia. Miután Zsuzsi elment aludni, mi még maradtunk beszélgetni majd másfél órát: mesélt a munkájáról, a családjukról, arról, milyen nehéz volt az elején, hogy mindkét gyereke elköltözött más országba és ő egyedül maradt, majd mutatott régi családi fotóalbumokat, ahol Linas még kicsi volt.

Gondoltam érdemes lenne elmenni a kikötő felé, hogy másnap már tudjuk, hol kell átkompozni a Kur-földnyelvre. Ezután a Pilies gatvė —n indultunk el — ez Vilnius egyik legrégebbi utcája, ami ma már tele van éttermekkel, kávézókkal, de olyan híres épületekkel is büszkélkedhet, mint a Nem messze a Pilies gatvė-tól állt a Szent Anna templomami egy gyönyörű, vöröstéglából épült gótikus templom — erre még a litvániás dolgozatomból emlékeztem, mint látványosság.

Mi kinéztünk egy szimpatikusnak tűnő csónakot 1 órára 10 Lt-ért. Az út kisebb dombra át halad, aminek a tetejéről már lehetett látni a kereszteket. A srác kérés nélkül leintette nekünk a taxibuszt, még szinte fel sem eszméltünk, addigra lebeszélte a sofőrrel litvánul, hogy diákok vagyunk és a pályaudvarra megyünk, és már bent is találtuk magunkat a jármű belsejében.

Annyit kért, hogy küldjem át neki a dolgozatomat és igyekszik minél előbb választ adni. A Keresztek Hegyé nek Kryžių kalnas a története es, orosz cári hatalom elleni felkelésig nyúlik vissza, amikor is a mélyen katolikus litvánok tiltakozásul az elnyomás ellen elkezdtek kereszteket hordani egy kisebb dombra, Šiauliai-tól nem messze.

Miután a gép már biztonságban volt, galád módon — bár nem igazán váratlanul — lefröcskölt, amire aztán ő is megkapta a magáét. A pályaudvaron bementünk egy kis élelmiszerboltba Maxima venni ennivalót az útra, ráadásul sikerült megtalálni a TúróRudinak a litván változatát is, amiről még Linas mesélt Amszterdamban.

A tó közepén álló Trakai vára számomra Litvánia egyik legszebb és leginkább várt helye volt, a dolgozat megírása óta el akartam ide jönni. Újra írtam neki, elmondva, hogy itt állunk egy adott kereszteződésben közel ahhoz, ahol a lakásást sejtem.

Bementünk Annáék szobájába — ami szerintem az a hétágyas volt, amit nekünk is kapunk kellett volna — és megkóstoltuk a Čepkelių -t.

Csak nem valami jégkorong miatt?

Tettem egy gyenge kísérletet, hogy megszárítsam az alsómat, ezért kiterítettem a hajó végébe, hogy süsse a nap. Mivel Párizsba vinni nem tudta, így a templomot végül az oroszországi hadjárata során katonai barakknak használták.

Linas még az elindulás előtt megírta anyukájának, Violetának az elérhetőségeit telefonszámát, címétúgyhogy gondoltam megírom neki SMS-ben, hogy körülbelül mikorra érhetünk Vilniusba.

Fülig pirult és mondta, hogy vigyázni fog rájuk. Kisiettünk a trolimegállóba, már csak 20 perc volt a vonat indulásáig, úgyhogy azt javasolta, menjünk taxival. Megjegyzés küldése. Írt hozzá egy verset Ännchen von Tharau címmel, ami mai napig népszerű és ismert Németországban, Ausztriában és Svájcban.

Miután Litván lányok luton, bementünk a városba sétálni egyet.

Miután sikerült ezt abszolválni, levettem a csuromvizes alsót Zsuzsi persze elfordult :megtörölköztem az ingemmel, majd fölvettem a nadrágomat. Mivel olyan szeretettel kínálta a vacsorát, még Zsuzsi is evett belőle, de azért látszott rajta, hogy a fáradtságtól, álmosságtól elcsigázottan igyekszik kivonni magát a társalgásból és a várja a megfelelő pillanatot, amikor a segítségemmel a — kellő mennyiségű vacsora elfogyasztása után — megköszönheti az ételt és elvonulhat aludni.

A második fogás párolt zöldségből zöldbab, sárgarépa meg még valami és húsgombócból állt, amihez külön saláta járt. Ezzel teljesen egyet is értettem, mivel én viszont a fáradtság ellenére sokkal kíváncsibb voltam Linas anyukájára és kész voltam addig beszélgetni vele, amíg ő ráér.

Bementünk a Katedrálisba, mely — nekem legalábbis — belülről sem hasonlított a katedrálisokra úgy általában. A csónakokat a legtöbb bérlőhelyen minimálisan egy órára lehetett kikölcsönözni, áruk 15 Lt-tól fölfele terjedt és minél hosszabb időre béreled ki, relatíve annál olcsóbb a díja.

Így is lett, s nemcsak a néni, de a buszsofőr is külön jelezte ezt nekünk, sőt a néni ki is szállt velük, kézzel megmutatta nekünk a pályaudvar épületét, megkérdezte, honnan jöttünk, majd elköszönt — mindezt litvánul. Jesszus mi lett volna, ha még a feladott poggyászt is cipelte volna…. Beálltunk a pénztárba, majd jött az új döbbenet: az előttünk álló néni éppen két Mogyi szotyis zacskót rakott a kosarából a szalagra.

A fenti reakciókból látszik, hogy ez az én esetemben sem volt másképp. A Pilies gatvė-n és annak folytatásán a Didzioji gatvė -n elsétáltunk egészen a Városházáig, mely egy hosszú, háromszög alakul tér végén állt.

Azt tartják, hogy ha háromszor körbefordulsz rajta, akkor a kívánságod valóra válik. A reptéri busz tartogatta egyébként az első kellemes élményt a litván emberekkel kapcsolatban: amikor még a sofőr nem volt a buszban, egy lánytól kérdeztem meg angolul, hogy érvényes-e az ISIC kártya és van-e diákjegy.

Megtisztogatta a kezét, és különösebb teketória nélkül berakta a kontaktlencséjét. Ilyen volt például, hogy július ről ra virradóan foglaljunk-e szállást Klaipedában, tudva, hogy a tőle km-re lévő Kaunasból indul a repülőnk 11 órakor.

Miután ő is kiúszta magát, jelezte, hogy visszamászna. A Várból nem maradt túl sok, csak egy bástya és egy keskeny támfal, ráadásul ezek is fel voltak állványozva. A szobában volt még két lány, őket is megkínáltam, egyikük sem teketóriázott sokat, örömmel meghúzták ők is.

Már majdnem körbehajóztuk a várat, már csak át kellett haladni a szárazföldet a várra összekötő gyaloghíd alatt. Felkísért a lakásába, ami egy eléggé lepukkant lépcsőház első emeletén helyezkedett el.

E mentén található a Péter és Pál Katedrális vörös téglatemploms érhetünk ki a főtérre, ahol a VárosházaSzentháromság-templom és a Gyógyszertár Múzeum is található.

Elbúcsúztunk, majd folytattam a pakolást.

Napjainkban kb. A harmadik nap sok utazás ígért, ráadásul a menetrendek bekorlátozták a lehetőségeinket a csatlakozások terén. Igazából egyik sem olyan, amitől hasra esik az ember, viszont jól elő érzéssel tölti, ha láthatja őket.

Egyikünk sem tudott végül valami sokat aludni, mivel már 4.

A lány rendkívül segítőkész volt, elmondta a fenti tudnivalókat, majd az út során — amikor megkérdeztem, hol, melyik megállóban érdemes leszállni, ha a központot szeretnénk látni — elkérte az útikönyvemet, amiben korábban Kaunas térképét bújtam.

Így végül sikerült elérni a A kicsivel több, mint egyórás utat egyébként egy vadonatúj, emeletes vonaton tettük meg. A követelményeket megnézve még inkább elképedtem: Litvánia földrajzi adottságai, domborzata, éghajlata, természeti erőforrásai, főbb városai, látványosságai, megyerendszere, demográfiai helyzete, gazdasági helyzete, mutatószámai, fejlesztési programjai, EU-s programjai….

A busz egyébként a kaunas-ihoz hasonló taxibusz volt, csak éppen helyközi járat, amit a Traku Autobusai társaság üzemeltetett. A lélegzetem bennem maradt. Egy eldobott műanyag zacskó volt az.

Elmesélték az élményeiket, én meg megadtam nekik a buszmenetrendet a Keresztek Hegyére, mivel nekik meg az volt a következő célpont. Végül sikerült megtalálni a keresett utcát is, ám a gondok csak itt kezdődtek. A jegy ára 3,4 Lt volt, ami csak 30 centtel volt drágább a vonatnál. Igyekeztem is segíteni neki, úgyhogy amikor csak lehetett említettem Violetának, hogy Zsuzsi mennyire fáradt és szüksége lenne egy kis pihenésre.

De, hogy nem legyen ilyen egyszerű az élet, így is felmerült a részéről egy borzasztó, óriási, megoldhatatlan probléma, mégpedig, hogy feladott poggyász nélkül foglaltam a jegyeket.

A Katedrális mögött szorosan a Királyi Palota áll, mely az egykori litván uralkodónak, nagyhercegeknek volt a fő rezidenciája és a középkorban a litván kultúra és politika központja. A barátjával elég hosszan nézegették, majd odajött hozzánk és azt javasolta, hogy a Laisvės Alėja útnál szálljunk le, mert az egy szép sugárút, a végén egy keleti-ortodox templommal Szent Mihály templom.

A Katedrális leginkább egy klasszicista múzeumra hasonlít hatalmas oszlopaival és háromszög timpanonjával — egyedül timpanon közepén keresztet tartó szobor árulkodik arról, hogy itt tulajdonképpen egy templomról van szó.

Túl sok látnivaló nincs — csak pár templom, Biciklimúzeum és Macskamúzeum, utóbbiban állítólag macskamintás vagy macskaformájú tárgyak vannak összegyűjtve a világ több pontjáról.

Visszaeveztünk a kikötőbe, kikötöttünk, és majdnem két Litván lányok luton végül csak 5 Lt-t!!!

Gazdag történelmi és kulturális múlttal rendelkezik, az Óvárosa szép és gyalogosan könnyen bejárható. A csapathoz később csatlakozott Janne, egy 36 éves finn srác, majd egy litván anyuka, aki bár csak németül tudott — és azt is csak alapszint alatt kettővel — de annyira igyekezett megértetni magát, hogy a végére sok mindent megtudtunk róla.

Zsuzsi ezzel együtt ezen a vonaton is elaludt, csakúgy, mint az összes vonaton és repülőn, amivel az út során utaztunk. Megkóstoltam a litván túrórudinak a mákos és kakaós változatát is — mindkettő ugyanolyan finomnak bizonyult, mint a natúr. Claudia — az idősebbik nővér — pedig mindemellett különösen csinos is!

Mi van ott, hogy oda akarsz menni? Úgy éreztem, itt az idő már végre egy kis őrültségnek és spontanaitásnak, kijelentettem, hogy én aztán beleugrom.

A megállóba ami egyébként megegyezett azzal, ahol anno leszálltunk odajött a srác, segített kinézni a menetrendből a következő busz érkezését. Szegény Zsuzsi itt már nagyon szenvedett a nehéz táskától, a fáradtságtól, úgyhogy felajánlottam neki, hogy átrakhatja hozzám a négy almáját, kap hátmasszást, de szerintem nem segített rajta kellő mértékben.

Az út menti faházak egyébként különböző, vidám színekben pompáztak, az idő is szép volt, és ahogy közeledtünk a várhoz, egyre izgatottabb lettem.

Bár találtam egy olyan reptéri shuttle járatot, ami Klaipedából 7. Nemcsak külön kis menetrendet kaptunk a Keresztek Hegyéig közlekedő buszjáratról, de a legközelebbi busz alig 5 perc múlva már indult is.

Meg is jegyzetem Zsuzsinak, hogy akárhányszor áthaladok az ellenőrző kapu alatt, az szinte mindig sípol, úgyhogy fel voltam készülve, hogy most sem lesz másképp. Pedig bőszen kerestük a választ erre a központi kérdésre. Nem volt mit tenni, neki kellett állnom valahogy. Zsuzsi nem is próbálta palástolni csalódottságát, amikor a kényelmes Vilnius-Klaipėda expressz vonatot várva egy már-már fapados, szentendrei HÉV-kocsihoz hasonlítható vagon érkezett.

Visszaeveztünk a kikötőbe, kikötöttünk, és majdnem két óráért végül csak 5 Lt-t!!! Egyszer aztán feltűnt a házak között a vár, pontosan olyan volt a valóságban is, mint amilyennek a képek mutatatták.

Úgy tűnt, annak ellenére, hogy nagyon késő volt — éjjel 11 óra és éjfél között — Violeta nem mutatta a jelét a fárágnak, sőt kétfogásos vacsorával készült.

Tényleg hasonlított a hely, a sarkon egy ugyanolyan Maxima élelmiszer bolt állt, mint Violeta utcájának végén, úgyhogy megkértük a sofőrt, hadd szálljunk ki.

Claudia Litván lányok luton az idősebbik nővér — pedig mindemellett különösen csinos is!

Tanulva a korábbi hibáimból, amikor túlságosan összezsúfoltam sok látnivalót egy napba, vagy túl sok korai kelést, kései fekvést és sok tömegközlekedést tartalmazott az út, gondoltam a gondokat megelőzendő, több opciót állítok fel, amiből Zsuzsi választhat.

A troliról végül az Opera megállójában szálltunk le, innen próbáltam betájolni a helyes irányt, ami az óvárosba vezet.

Se névtáblák, de volt ahol még csengő sem volt. Persze azért a figyelmesebb utasokat nehéz lett volna pusztán ezzel megzavarni, mivel szélvédő alján egy kiragasztott papíron a Šiauliai — Joniškis viszonylat szerepelt, ami már határozottan Litvániához tartozik.

Itt várnunk is kellett egy 20 percet, mivel pont rosszkor értünk oda. Ez nagy felfedezés számomra, mivel így olyan potenciális célpontok is elérhetővé válhatnak, amelyek nem az elsődleges desztinációk Magyarországról.

Megbeszéltük, hogy ki hol áll, majd mondta, hogy már lát minket. Elsőként a hostelünket kerestük meg, ami a pályaudvartól kb.

Amikor több száz főre kell főzni Litván lányok luton háromszáz fokosra felfűtött kemence mellett, az azért durva.

Mit is mondjak, nincs egyszerű dolga annak, aki utazópajtást keres egy litvániai úthoz. Hmm…az szovjeteknek is volt humorérzékük, jegyezhetnénk meg. A cold soup mellé Zsuzsival felturbózták a tegnapi második fogást, csináltak salátát, én meg közben próbáltam újratelepíteni neki a Skype-ot, hogy tudjunk Linas-szal beszélgetni.

A busz egyébként alig 15 perc alatt beért a belvárosba, aminek igazából két külön része van, az Alsóváros Cittá Bassa és a Felsőváros Cittá Alta.

Ezúttal más úton közelítettük meg az Óvárost. Anno Eszterrel szinte mindenhova egy táskával indultunk el, és alapvetően azóta is belőle indulok ki. Annának hívták, erdélyi magyar, s Kaunasban tanult az orvosi egy csereprogram keretében.

Megállót az úton visszafelé egyet sem láttunk, annak ellenére, hogy nem egy busz haladt el mellettünk. A vonat 35 perc alatt ért Trakai -ra, ami annak a vonalnak a végállomása is egyben. Ráadásul ezt követően sikerült kiérnünk egy részre, ami félig építési terület, félig parkoló volt, s egyértelműen nem tartozott a látványosságok közé.

Míg innen továbbsétáltunk a pályaudvarig vitatkoztunk egy jót Zsuzsival a melegfelvonulások létjogusultságáról, majd a busszal visszatértünk a reptérre.

Be kell vallanom, megszerettem Litvániát. Éppen jött egy busz, felszálltunk rá, remélve, hogy a belváros felé megy, ahonnan hazatalálunk.

Mivel abban az évben voltunk Eszterrel Ljubljanaban első helyre Szlovéniát írtam, majd a három balti országot mivel azokat nem választotta senkivégül bepróbálkoztam a Németország brémai térségével, bár tudva, hogy az esélytelen.

Először is bár egy hétágyas szobában foglaltunk le 2 ágyat, de egy négyágyasat kaptunk, amiben végig csak ketten voltunk. Hétfő délelőtt fejeztem be, gyorsan kinyomtattam otthon, majd besiettem az egyetemre leadni még a déli határidő előtt.

Vilnius büszkélkedhet Kelet-Európa egyik legrégebbi egyetemével is, amit még ben Báthory István alapított. A kezdeti bénázás után ráéreztem a rögzített lapátokkal történő evezés mikéntjére és mihelyst beértünk a Galvė-tó közepére, megálltam és bámultam a várat.

Válaszolt is, hogy vár minket. Lehet, hogy engem túlságosan könnyű boldoggá tenni ilyen dolgokkal, de már ekkor úgy gondoltam, hogy Litvánia nem volt rossz választás. Én persze az utolsó pillanatban jelentkeztem, ezért tudtam, hogy már elfogytak a népszerű országok francia, német, olasz, svéd, angol stb.

Az állomáson ettünk egy 3 perc alatt elkészült gyorsfagyasztott pizzát, megvettük a jegyünket Klaipėdába 11,45 Ltmajd felszálltunk a vonatra.

Gábor némi bizakodásra adott okot, neki még lett is volna kedve jönni, viszont kiderült, hogy az a hét két karate-táborába is belelóg, így nem volt kérdés, melyiket fogja választani. Miután megérkeztünk Vilniusba, elővettem a Linas által adott cím GoogleMaps-en kinyomtatott változatát, ami alapján kb.

Hehe…de így is jó móka volt. Ez nem szegte a litvánok kedvét, még több keresztet vittek a korábbiak helyére, válaszul a szovjetek még kétszer ledózerolták a hegyet, de mivel a keresztek ezután is csak szaporodtak, a végén már hagyták az egészet a fenébe.

Rendkívül nyitottak, beszédesek, szimpatikusak voltak. Végül jól sikerült, ötöst kaptam rá!

Ráadásul a víz tényleg nagyon finom volt! A legérdekesebb az volt, hogy annyi idős gyereke vannak, mint mi — ezen mind ledöbbentünk, mert alig nézett ki 30 évesnek.

A helyi vállalkozások vezetői egyébként elkötelezettek az Óváros történelmi részeinek ápolásában, így több szobor kiállításában is. Amikor mentem volna vissza a szobába, megszólított egy másik lány, immár magyarul.

Már többször megfordult a fejemben, hogy elmegyek Litvániába, de valahogy mindig elrettentett az a tény, hogy nincs közvetlen olcsó repülőjárat, egy napon keresztül pedig nem akartam az ECOLINES buszjáratán zötykölődni. Akár itt vége is lehetne a sztorinak, de nem így lett.

Az egyetem mellett az Elnöki Palota helyezkedik el, amely tovább emeli az Óváros fényét.

Az egyik néni, aki bár nem beszélt angolul, de látta, hogy nagyon figyelem, hol kell majd leszállni, kedvesen megnyugtatott, hogy még nem kell készülődni, majd szól, ha odaértünk.

Mivel már csak egy hely volt szabad, Zsuzsi beült a sofőr mellé, én meg végigálltam gyakorlatilag az egész utat. Ennek már a fele sem tréfa! Kiderült, hogy a lehető legjobb helyen, mert itt megáll a es troli, ami hazáig visz. A vonatunk Vilniusból 9. Neki is sikerült visszamásznia, s mire tovább indultunk az ő melltartója és tangája is ott figyelt a hajó végében az alsógatyám mellett.

A felsoroltak közül a milánói opció kínálta a legjobb árakat, viszont olyan hét, amikor mind a Wizz Air, mind a Ryanair oda és vissza irányba is vállalható árú lett volna szinte csak egy volt, a július ig.

A Ryanair járat Mivel nem vittünk litván litast Budapesten mindössze egy pénzváltó rendelkezett litassal, kb. A dolgok akkor gyorsultak fel, amikor a szovjetek ben elfoglalták Litvániát. Litvániában minden tömegközlekedési eszközön van diákkedvezmény, viszont csak ISIC kártyát fogadnak el, sőt a vonatjegy esetében a kártya számát még a jegyre is rányomtatják.

A Katedrális előtt egy különálló Harangtorony áll — amit bevallom elsőre egy szép víztoronynak néztem. Tudni kell ugyanis, hogy az édes túróval töltött csokoládés szeletet még Oroszországban találták ki, és a későbbi szovjet tagállamokban ugyanúgy megtalálható, mint nálunk.

A busz maga egyébként egy vagy 40 éves, kiselejtezett svéd távolsági Volvo busz volt, amelyen még a svéd koronában tarifatáblázatot is megfigyelhettük, s busz elején — ahova a végállomás városát szokták írni — még mindig a svédországi Nora szerepelt.

Hazafelé Zsuzsi lelkesen figyelte a postaládákat — mivel a barátjának, Gyulának, minden nap küldött képeslapot, és mindig abból a városból akarta feladni őket, ami a képeslapon szerepelt.

Ugorjunk az időben őszére! A vallástagadó szovjet hatalom fölösleges vallási szimbólumnak tekintette a Keresztek Hegyét, ezért ben ledózerolták a kb.

Mi is odaadtuk neki az ajándékunkat, amit otthonról hoztunk: őrölt pirospaprikát és egy doboz magyar konyakosmeggyet. Szinte minden utamhoz a fapados repülőtársaságok illetve a vasút nyújtott opciókat, előbbivel kapcsolatban úgy érzem, már van egy olyan tapasztalatom, ami segítségével egészen olcsón tudok foglalni jegyet a kiszemelt járatokra.

Végül fehérneműre vetkőzött, és diszkréten beleereszkedett a vízbe úgy, hogy a haját minimális víz érte. A busszal egészen eddig a siklóig el lehet jönni, ez a végállomása, sőt a siklóra érvényes a napi buszjegy is!

Olyan fantasztikus érzés volt, hogy majdnem három évvel a dolgozat után végül eljutottam oda, ahova Litvániában a leginkább el szerettem volna és az élmény pontosan olyan, amilyet mindig is elképzeltem.

Ez már tényleg kezdett kínossá válni, úgyhogy mint aki teljes mértékig tisztában van a jelenlegi helyzettel, az iránnyal és a távolságokkal, próbáltam nyugodt maradni, és ezt mutatni Zsuzsinak is.

Alváshoz Linas régi szobáját kaptam végül meg, míg Zsuzsi Linas nővérének szobájában aludt. Olyannyira, hogy egy hajléktalannak tűnő néni lelkesen táncra perdült, sőt amikor elhaladt mellette egy gyanútlan idősebb asszony, őt is megtáncoltatta, amit a nézőközönség heves tapssal díjazott.

A kikötő bejáratánál áll egy szálloda Old Mill Hotelmely mellett egy olyan gyaloghíd van, ami menetrendszerűen, tekeréssel elfordítanak 90 fokkal, hogy alatta a kisebb hajók átférjenek.

Hithű ateistaként, én egy kis nép megalkuvást nem tűrő, kitartó, mégis békés tiltakozását láttam az egészben, akik megtalálták a módját, hogy valamilyen formában mégis fityiszt mutassanak a nagy Szovjetuniónak.

Mivel erre a dolgozatra megajánlott jegyet lehetett kapni, mindenki így próbálta abszolválni a tárgyat.

Ráadásul, amikor a Facebookon láttam Linasról képeket, amiken egy lánnyal csónakot béreltek a tavon és körbeevezték a várat, elhatároztam, ha valaha eljutok ide, nem megyek haza csónakozás nélkül.

Gyorsan elhessegettem ezt a képet, s beálltunk a biztonsági ellenőrzéseknél kígyózó sorba. Egy olyan dolog, amely biztosan szerepelne a képzeletbeli bakancslistámon és amit mindenképpen látnom kell még az életem során.

Az idő meleg volt, belelógattuk a lábainkat a vízbe, ami legalább fokos lehetett. Visszabuszoztunk a belvárosba, de itt is sikerült túlmennünk, úgyhogy abszolút értékben alig kerültünk közelebb a hostelhez.

Mi az, hogy lehetetlen?! Az úton a hegy felé van egy információs központ, ahol lehet szuveníreket, képeslapokat és persze kereszteket is venni. Ahogy azonban elég közel értünk a hídhoz, látszott, hogy több helyen elgörbült fémmerevítők lógnak be, bőven a híd szintje alá.

Ekkor összerándult a gyomrom és önkéntelenül is elképzeltem Zsuzsit, amint állig gipszben tolják ki egy tolószékben a terminál kapuján…. Mire visszaértünk Vilniusba hatalmas felhőszakadás kezdődött. A Turgaus gatvė végében a Színház téren Teatro Square népzenét játszó zenekar tette hangulatossá a vásári forgatagot.

Embere válogatja, hogy kire milyen Litván lányok luton gyakorol az egész: Zsuzsi inkább nyomasztónak találta, míg én inkább felemelőnek.

De az ilyen élményektől lesz egy utazás igazán tele érzelmekkel, amikre aztán örökké emlékezik majd az ember. Közelebb menve szemügyre vehettük az amúgy békésnek tűnő tüntetők és rendőrök nyugodtnak, már-már meghittnek tűnő együttvonulását.

A kívülről kissé romos családi háznak kinéző hostel Klaipeda Travellers Guesthouse kellemes meglepetés volt — több szempontból is. Az állomás a tórendszer déli végében található, innen kellett végigsétálunk egy kb. Állítólag Napóleonnak annyira tetszett a templom, hogy legszívesebben a saját kezében vitte volna Párizsba.

Meg is lepte, hogy mi mindent ismerek Litvániából: Vilnius fővárosKaunas második legnagyobb városKlaipeda kikötőKur-földnyelv, Trakai vára, Keresztek Hegye. Megkerülve ezt a részt, egy kevésbé szép részre értünk ki, s Zsuzsi arcán már kezdtem a csalódottság első jeleit felfedezni.

Ha nem lennénk barátok ezer éve, még lehet, hogy megmosolyognám ezt a helyzetet, de így teljesen természetesnek tűnt.

Tulajdonképpen Litvánia dél-keleti csücskéből, Vilniusból kellett eljutni egy nap alatt Šiauliai -n keresztül az ország nyugati végén, a tengerparton fekvő Klaipėdá ba.

Már komolyan gondolkodtam azon, hogy egyedül is be merjem-e vállalni a dolgot, amikor eszembe jutott, hogy Zsuzsi amúgy is jelezte, szívesen elutazna velem valahova.

Amikor már kiolvastam az eBay-ről rendelt útikönyvemet Eyewitness: Estonia, Latvia, Lithuania összegeztem, mit, hol, miért érdemes megnézni, már egy majdnem pontos képpel rendelkeztem magáról az utazásról.

Akkor még jobban elképedt, amikor meglátta, hogy én egy mekkora táskát tervezek az egész útra elhozni. Átmentünk a buszpályaudvar épületébe — ami közvetlenül a hostel mellett állt — megvettük a buszjegyünket Kaunasba az éjféli járatra itt nem kivételesen nem kaptunk diákkedvezményt, mivel a Eurolines és nem a litván busztársaság járata voltmajd bevásároltunk az IKI-ben.

Már majdnem vár mögött jártunk, amikor Zsuzsi megszólalt, hogy milyen jó lett volna, ha elhozta volna a fürdőruháját, hiszen a víz jó, simán lehetne fürdeni.

Embere válogatja, hogy kire milyen hatást gyakorol az egész: Zsuzsi inkább nyomasztónak találta, míg én inkább felemelőnek. Annyira meglepődtem a nő kedvességén, hogy akár fekete penészdarabok is úszhattak volna a palackban, akkor is azt választottam volna. Egyszer még azért átvillant az agyamon, hogy lehet, nem kellene, mi van ha izé…de gyorsan elhessegettem a gondolatot.

A Spurgin helyet végül megtaláltuk, de mivel még nem voltunk éhesek, megbeszéltük, hogy visszafelé fogunk betérni. Zsuzsi saját bevallása szerint egy napra háromszor annyi cuccal megy, mint amennyit én egy hétre terveztem, ráadásul a hajszárítója, alapozói, krémei, sminkcuccai nélkül el sem tudja képzelni az életét.

Több, mint egy órát voltunk a hegynél, majd visszasétáltunk a buszmegállóba. Róluk kiderült, hogy egy svájci testvérpár Andrea és Claudia és nekik egy többhetes európai körút utolsó állomása volt Litvánia.

A kellő mennyiségű fotó elkészítése után elkezdtünk hülyéskedni, majd Zsuzsi diszkréten figyelmeztetett, hogy tegyem el a gépet.

Ez kemény diónak ígérkezett, de végül arra a felajánlásra, hogy hozzám még pakolhat nadrágot és hajszárítót, beadta a derekát és megpróbálkozott a lehetetlennel…. A jobb oldali kupolája egy kápolnához tartozott, ami csak azért maradt emlékezetes, mert a kápolna mennyezeti freskói úgy lettek ráfestve a stukkókra, mintha csak odafröccsentek volna.

Hát, köszi, de most inkább kihagyom. Lebeszélte az árat az egyik ott álló taxissal, elbúcsúztunk és öt perc múlva már a pályaudvaron voltunk. Rettentően álmos voltam, úgy aludtam, mint a tej. Elkezdtem beszélgetni két amerikai lánnyal, akik éppen ma voltak a földnyelven biciklizni.

Mondanom se kell, hogy mindketten rendkívül szertartásszerűen végeztük el ezt a műveletet — végül is egy egész kívánság múlhat rajta. Teljesen meglepődött, mivel még Hollandiával írták fel neki, mert sokat köhögött. Ez szép és jó, most már van témám, van időm is, majdnem két és fél hónap, itt nagy gond nem lehet.

Úgy vettem ki a szavaiból, hogy valami igazi litván sütiszerűség lehet.

A Felsővárosba sétálgatva végül kilyukadtunk a Piazza Vechia -n, ami egy hangulatos tér, melyet egy szép épületegyüttes, a bíróság épülete Palazzo della Ragione és egy Innen lehet átmenni a Piazza del Duomo -ra, ahol egymás mellett két templom is fekszik.

Mivel Linas említette neki, hogy szeretem a sört, külön csak nekem vett négy üveg litván sört!!! Belépő nincs, az egész hegy egy főút mentén, teljesen szabadon fekszik. A Kutya után elindultunk a Régi kompkikötő felé, ami az Újjal ellentétben ahova előző nap indultunk a belváros mellett található.

Az a szép az egészben, hogy nem lehet tudni, mi fogja meg az embert legközelebb. Az Opera, csakúgy, mint a Litván Szimfónikus Orchestra és a Litván Zenei és Színművészeti Akadémia épülete teljes mértékben a szocreál szögletes, kissé nyomasztó hangulatot árasztotta.

Amikor már nem lehetett visszafordulni, ahogy tudtuk behúztuk a fejünket, és éppen átsiklottunk a vasak alatt.

Ott az asztalnál ülve vettem észre, hogy a számítógép melletti polcon egy Ventolin doboza van. Már kezdtem én is aggódni, hogy fogjuk így elérni az utolsó Vilniusba induló vonatot Megkérdeztem, hogy hol van olyan megálló, ahonnan a pályaudvarra indulnak buszok, mire a srác készségesen elmutogatta, hogy egyenesen, következő sarkon balra és ott lesz a megálló és ott melyik számú járatot kell választani.

A vacsora után kaptunk Violatától ajándékba Vilnius-os csokit és egy litván pálinkaszerű italt Čepkeliųami valami bogyókból készült.

Zsuzsi a hátralévő napokban még párszor az orrom alá dörgölte ezt a kis kikötő kitérőt. Az egész városban egyébként el vannak szórva különböző szobrok, sokszor a leglehetetlenebb helyeken.

Sétáltunk egyet még a Felsővárosban, majd lefelé vettük az irányt. A buszok esetében jellemző, hogy ha újságosnál, pénztárban vagy tabak boltban veszi az ember a jegyet, olcsóbb 0,25 Lt-vel.

Tett két lépést, felvett még egyet, majd újabb pár lépést megtétel után kidobta a kukába.

Bevallom már nem tudnám megmondani, melyik is volt a kettő közül a Duomo, sőt azt sem sikerült a helyszínen eldöntenünk, hogy vajon a bergamói születésű zeneszerző, Donizetti melyikben nyugszik. Sikerült is egy idő után, sőt Linas fel is hívott minket.

Magas szteroid tartalmú gyógyszer, a GSK gyártja, ahol én is dolgozom. Mi azonban csak a buszpályaudvarig sétáltunk el, ahol buszt néztünk a Keresztek Hegyéig. Tiszta volt a WC, fürdő, kaptunk térképeket, kedves volt a recepciós lány :.

GYIK

Ki az a hiszékeny ember?

A hiszékenység a szociális intelligencia olyan hibája, amelyben az ember könnyen becsapható vagy manipulálható egy meggondolatlan cselekedetre. Szoros kapcsolatban áll a hiszékenységgel, amely a bizonyítékok által nem alátámasztott, valószínűtlen állítások elhitésére való hajlamot jelenti.

Hogyan bókolj egy tetovált lánynak?

Hé, szép munka vagy "Nagyon szép tinta" nagyjából a szokásos üdvözlés valakinek, akinek tetszik a tetoválása, és egy jó puha nyitómondat. Van azonban néhány határozott NO GO: Soha ne érints meg senkit a kifejezett engedélye nélkül.

Az autó akkumulátor AGM vagy STD?

Ma már legalább 15 millió járművet szereltek fel AGM akkumulátorral. Rengeteg 2015-ös és 2016-os modell még mindig hagyományos akkumulátort használ, de egyre több járműmodell alkalmazza a mindig bekapcsolt technológiát. Ez pedig akkumulátorteljesítményt jelent. Ez pedig AGM akkumulátort jelent.